Londoni napló – Marie Claire

Ékszertervező bloggerünk, Koós Lili, ismét Londonból jelentkezik a brit ékszervilág és divat kulisszatitkaival.

FullSizeRender (6)

Írtam Nektek már korábban, hogy hála a neves Gemological Institute of America (GIA) ösztöndíjának, sikerült – úgy tűnik végleg – a székhelyemet áttenni Londonba.

Ez az intézet egy valóságos Paradicsom az ékszerészek és tervezők számára, nem tagadom, nagyon örülök, hogy én is itt lehetek.

Reggel nyolckor iskolába menet a metrón, nem győzöm összehúzni magam annyian préselődünk össze a vagonban. A negyven perces út végére azért kicsit szellősebb lesz már metró kocsi és  jobban szemügyre tudom venni utastársaimat. Az előző esti buliból még mindig haza nem ért hipsterek és a nagyon rózsaszín, nagyon műszőr kabátban álldogáló ázsiai lány azonnal a kedvenceim lesznek a konszolidált, egyen öltözetben feszengő irodisták között.  Azért a lazaságról ők sem mondanak le teljesen, hiszen a komoly szetteket tornacipővel párosítják. Rajtuk kívül még utaznak velünk ízlésesen felöltözött menedzserek és a legutolsó trendeket vakon követő fiatalok is. Meglepő módon az outfitek legfontosabb része a táska, amire kifejezetten adnak, még akkor is, ha valaki nem engedheti meg magának, hogy a divat szerint váltogassa őket. Egyszer azonban biztosan beruház egy márkás bőr táskára, vagy ha mégis sikerül több darabot is beszereznie, azt általában a sarki charity shopból vásárolja, ahova a tehetősebb hölgyek adják be az előző szezon béli ruha vagy cipő kollekciójukat.  A múltkor pont Victoria Beckham árusította ki így ki a holmijait.

IMG_9857

Megérkezve a GIA kampuszába, mintha egy külön kis világba csöppennék, mely szigorú szabályok alapján működik. Az iskola kötelessége, hogy képviselje a GIA brand színvonalát és hírnevét ezért rendkívül magas elvárások szerint működik. A diákokat – köztük engem is- minden héten vizsgáztatják, az eredményeket pedig egyenesen Kaliforniába küldik ki jóváhagyásra. Ez az ékszer tervezőknél külön elméleti, tervezési és festészeti vizsgát jelent.

A campuson több gemológiai és ékszer szakértői tanfolyam fut egyszerre ezért csodálatos lehetőséget ad arra, hogy minél több a szakmában dolgozó ember megismerje egymást.

Ennek köszönhetően hosszú éveken át tartó baráti és üzleti kapcsolatok fejlődnek itt ki, szinte azonnali szimpátiát jelent, ha valaki a GIA-nél tanul.

Az épületben minden kiegészítő és eszköz megtalálható ahhoz, hogy a tanulás gördülékenyen és alaposan menjen. A tervező képzés első napján a kezünkbe adják az összes eszközt és papírt. Szigorúan meg van határozva, hogy milyen színekkel dolgozhatunk, és melyik márkából kell vásárolni ha valami elfogy. Minden egyes design folyamat és leírás a GIA  standardhez igazodik és külön figyelnek arra hogy a világ minden táján pontosan ugyan azt tanítsák.

Az intézetben rendszeresek a meghívott vendég előadók által tartott előadások is. Így találkozhattam például Katherina Perezzel, aki az ékszer szakma egyik legnagyobb bloggerjének számít manapság. Rajta kívül még szerencsém volt részt venni a Sotheby’s aukciós ház képviselőjének előadásán is, aki a legnagyobb,

Angliában lebonyolított aukcióiról mesélt.

_ABP2196 aukciozott_brosstu

London nem csak a mai ékszer szakma egyik központja, de a történelem folyamán végig fontos szerepet töltött be az ötvös mesterség és a drágakövek értékesítése is a városban. Legfőképpen azért mert a gyarmatokról rengeteg nyersanyag érkezett ide, melyet aztán feldolgoztak a különböző nemesek és a királyi család számára.

A század elején egy építkezés során előkerült egy több mint kétszáz évig a föld alatt rejlő ékszer kollekció. Az elképesztő ötvös technikával készült ékszereket és tárgyakat csak egy rövid kiállítás erejéig lehetett látni, de hamarosan bővebben is beszámolok nektek erről!

Katherina_perez_lili

www.marieclaire.hu